Párjának lopott

2014. 08. 17., v - 12:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lopott ékszerrel akarta kiengesztelni párját a budapesti férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Oszkár 24 éves budapesti lakos ellen.

Egy hölgy tett bejelentést a rendőrségen 2014. augusztus 13-án 18 óra 15 perc körüli időben, miszerint a Budapest XIII., Szegedi út és Béke utca kereszteződésénél lévő buszmegállóban állt, amikor kerékpárral elhajtott mellette egy férfi és nyakából leszakította arany nyakláncát.

A sértett által megadott adatok alapján a férfit rövid időn belül azonosították, majd a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2014. augusztus 14-én 8 óra körüli időben a Budapest XIII., Szent László utcai lakcímén elfogták.

A lakásának átvizsgálásakor a rendőrök a mosógépben találták meg H. Oszkár bűncselekmény elkövetésekor használt ruházatát, valamint az ágyneműtartóban a nő arany nyakláncát. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, közölte, hogy párjának szánta a lopott ékszert, mivel korábban összevesztek és azzal akarta kiengesztelni.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Az illetékes ügyészség 2014. augusztus 16-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak