Parkoló autót rongált, ezzel büntette a sértettet

2020. 01. 16., cs - 14:46
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi nyomozók elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 68 éves helyi férfit.

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2019. november 14-én este arról, hogy egy veszprémi lakótelepen leparkolt autójának három gumiabroncsát kiszúrták, ezzel közel százezer forint kára keletkezett. Az ügyben lefolytatott adatgyűjtés eredményeként egy helyi lakos került a hatóság látókörébe, akinek már korábban is voltak konfliktusai a lakóközösség tagjaival.

A 68 éves férfit 2020. január 14-én lakóhelyén az intézkedő rendőrök elfogták, majd a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A férfi azzal indokolta tettét, hogy az autó tulajdonosa szabálytalanul, a füves területre ráhajtva parkolta le járművét, ezért büntette meg őt. Az elkövetés eszközéül használt bicskát az eljárásban lefoglalták a rendőrök.

A veszprémi lakossal szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a helyi rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.