Pénzátvételnél fogták el - videóval

2016. 01. 29., p - 07:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövető és eddig ismeretlen társa azt mondta a sértettnek, hogy a lánya veszélybe került és sürgősen pénzre van szüksége.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat csalás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves budapesti lakos és társa ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető és társa 2016. január 27-én 21 óra 30 perc körüli időben a Budapest XIII., Róbert Károly körúti lakásán felhívta a sértettet, hogy a lánya veszélybe került és sürgősen kell neki több millió forint készpénz. A telefonáló nő szigorúan ráparancsolt az idős férfira, hogy ne szóljon senkinek, mert különben a lányának baja esik. A sértett elmondta a telefonálónak, hogy neki nincs ennyi pénze, csak kevesebbet tud adni. A nő ekkor közölte az idős férfival, hogy másnap 10 órakor hívja még a pénz átadása miatt.

Az elkövetőt a rendőrök 2016. január 28-án 9 óra 50 perckor a Budapest XIII., Róbert Károly körúton a pénz átvételekor elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Vele szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Az elkövető társát még keresi a rendőrség.


Kapcsolódó oldalak