Pénzt keresett, de nem talált
Tetten érte egy sarkadi ház tulajdonosa az őt meglopni készülő nőt. A gyanúsított semmit sem tudott elvinni és futva menekült, de a férfi utolérte, feltartóztatta és hívta a rendőrséget.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra 2014. február 28-án 9 óra 20 perckor tett bejelentést egy sarkadi férfi arról, hogy betörtek hozzá. Alig fél órára ment el otthonról, mégis mikor 9 óra 10 perc körül haza érkezett, egy idegen nőt talált háza konyhájában. Kérdőre vonta, hogy mit keres ott, ekkor a nő elfutott. A férfi azonban utána eredt és Sarkadon a Nagykert utcában feltartóztatta, közben pedig értesítette a rendőrséget. A Sarkadi Rendőrkapitányság járőrei előállították a 19 éves sarkadi P. Renátát, aki elismerte, hogy betört a házba. Berúgta az egyik ajtót és kitörte az egyik ablakot. Pénzt keresett, de nem talált, így különböző ruhaneműket, használati tárgyakat, illatszereket, kozmetikumokat készített össze. Elvinni azonban már nem tudta ezeket, mivel a férfi időközben hazaérkezett és tetten érte. A nő elmondása szerint eladta volna a lopott dolgokat. A Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 19 éves sarkadi P. Renáta ellen.