Pénzt követeltek
A sértett félt a bántalmazástól, ezért átadta a kért összeget a gyanúsítottaknak.
Csolnoki otthonában kereste fel a sértettet 2013. október 27-én T. Tímea és P. Ádám. A pár pénzt kért az idős férfitól, aki hogy az összetűzést elkerülje, bement a házba és a kért összeggel tért vissza. Csak később vette észre, hogy ezidő alatt a gyanúsítottak bementek a lakásába és eltulajdonították mobiltelefonját. A dorogi rendőrök amint tudomást szereztek a bűncselekményről, a tettesek felkutatására indultak. Három óra múlva Esztergom belvárosában találták meg a 37 éves nőt és a 30 éves férfit, akit a helyszínen elfogtak és előállítottak a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. T. Tímea és P. Ádám ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – zsarolás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. február 27-én vádemelési javaslattal fejezett be és küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.