Pénzt lopott

2017. 03. 09., cs - 16:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a dunakeszi nyomozók.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Béla 31 éves gödöllői lakos ellen.

 

A férfi 2017 februárjában több héten keresztül dolgozott a sértett fóti családi házában. A felújítási munkák során az ingatlanban elhelyezett lemezszekrényből közel 6 millió forintot tulajdonított el.

A bűncselekmény elkövetésére úgy derült fény, hogy a 31 éves gyanúsított feltűnő költekezésbe kezdett. Rövid idő alatt három gépkocsit is vásárolt. A ház tulajdonosának a lopás csak később jutott a tudomására és ekkor feljelentést tett a rendőrségen.

 

A dunakeszi nyomozók O. Bélát 2017. március 8-án elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. Lefoglalták tőle azokat a gépkocsikat is, amelyeket a lopott pénzből vásárolt.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak