Pincefeltörőt fogtak

2017. 04. 05., sze - 17:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi hét betörést követett el Budapest V., VI. és VII. kerületében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves budapesti N. János 2017. március 17-én délelőtt bement egy Budapest V., Kálmán Imre utcai lakóház pincéjébe, ahol lefeszítette az egyik raktár ajtaján lévő lakatot és több mint százezer forint értékben elektromos kéziszerszámokat lopott el, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a lefoglalt kamerafelvételek alapján beazonosították az elkövetőt és ellene elfogatóparancsot adtak ki. Ezt követően a nyomozók a férfit 2017. április 3-án 17 óra 25 perckor egy ferencvárosi panzióban elfogták, majd a házkutatáskor olyan kéziszerszámokat találtak, amelyek feltételezhetően bűncselekményből származnak.

N. János gyanúsítotti kihallgatásakor további hat hasonló módszerrel elkövetett betöréses lopást ismert be, amit Budapest V., VI. és VII. kerületében követett el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói kezdeményezik a férfi gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

 


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.