Piros helyett kék

2018. 06. 22., p - 07:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök büntetőeljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki az egyik gépkocsijáról átrakta a rendszámot egy másik járművére.

A járőrök 2018. június 21-én 7 óra körül Debrecenben, a Pallagi úton intézkedés alá vontak egy gépkocsit. A sofőrtől elkérték a jármű dokumentumait, amelyet ellenőriztek. A rendőrök megállapították, hogy a 47 éves bökönyi lakos által átadott iratok egy piros színű Nissan típusú gépkocsihoz tartoznak, azonban az, amellyel a férfi közlekedik kék színű. Az egyenruhások ellenőrizték a jármű alvázszámát is, amely szintén nem egyezett a forgalmi engedélybe bejegyzettel.

A rendőrök a sofőrt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a dokumentumokba bejegyzett gépkocsi is az övé, csak az üzemképtelen és ezért rakta át a rendszámot a másik járműre.

Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.