Placebo védettségi igazolványok

2021. 12. 21., k - 08:22
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen. A gyanú szerint jogosulatlanul és engedély nélkül védettségi igazolványhoz juttattak tizenhárom olyan embert, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást.

A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusként dolgozó nő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100.000 forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

A BRFK nyomozói az eljárás során az orvosi rendelőben és a három nő lakásán kutatást tartottak. Lefoglaltak 4.220.000 forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig kilencrendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.