Pont került a sorozat végére

2025. 12. 05., p - 13:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök befejezték a nyomozást egy 32 éves helyi férfival szemben, akinek a számlájára több lopás is írható.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra több bejelentés is érkezett tavaly év végi és idén év eleji lopásokról. A nyomozók azonnal munkához láttak, adatot gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg, végül a látókörükbe került egy 32 éves férfi, aki kapcsolatba hozható a bűncselekményekkel. Kiderült, hogy a tolvajnak jól bejáratott módszerei voltak, a lopásokat két csapásirány mentén követte el. Egyik esetben társasházi ajtókon ment be, és a lakások előtt hagyott márkás cipőket vitte magával. A másik biztosnak hitt stratégiája pedig a benzinkutak köré épült, a bejárat előtt kihelyezett motorolajokat tulajdonította el.

Az elkövető közel 350 ezer forint kárt okozott, amely vagyon-visszaszerzés keretében teljesen megtérült.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt, beismerő vallomást tett. Bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és megküldték az iratokat az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak