Pontot tettünk a korábban megírt cikkünk végére
Ahogy arról beszámoltunk, egy 91 éves asszonytól 2,5 millió forintot csaltak ki úgynevezett unokázós módszerrel.
A Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi és rendészeti szakemberei azonnal adatgyűjtésbe, tanúkutatásba kezdtek, a nyomozás pedig hamar eredményre vezetett.
A nyomozás során beszerzett információk egészen Budapestig vezettek, ahol a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve a napokban elfogták a csalás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki teljes beismerővallomást tett. Kiderült, hogy több településen is megfordult, és emberektől csalt ki pénzt hasonló módszerrel.
A csalót előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Ezt követően a bíróság letartóztatta.