​Porcukorral felütött kokain

2023. 03. 07., k - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint valódi kábítószer mellett porcukorral hígított kokainnal is üzletelt.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2023. március 3-án 22 óra 40 perc körül az utcán adott el drogot egy külföldinek. A gyanús üzletet az erzsébetvárosi rendőrök észlelték, majd az átadás után elfogták és mintavételre állították elő mindkét férfit. A külföldinél megtalálták az előzőleg vásárolt két tasak fehér port. Az elsődleges vizsgálat szerint az egyik pakett kokaint tartalmazott, míg a másik főleg porcukrot, kábítószer nyomaival. Az árusnál és lakásán további kábítószergyanús anyagokat és azok adagolásához használt eszközöket is találtak a rendőrök.

 

A 26 éves V. Viktort a VII. kerületi nyomozók kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, míg vásárlójával szemben kábítószer birtoklása vétség miatt indul eljárás.

 

A belvárosi utcákon nem példa nélkül való, hogy a dílerek – elsősorban a külföldi vásárlók megtévesztésére ­– különböző legálisan beszerezhető, ártalmatlan  anyagokat adnak el kábítószerként. A kamudrogok között előfordult már a kokainként árult sütőpor, marihuánának mondott majoránna, hasisként eladott csokoládészelet, illetve egy állatfigurás vitamintabletta, amit extasyként értékesítettek. Amennyiben valódi drog nincs a terjesztőknél, a rendőrök csalás miatt járhatnak el velük szemben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.