Porszívót, horgászfelszerelést és zártszelvényt loptak
Három férfi ellen javasol vádemelést a rendőrség, akik egy ház padlásáról és a melléképület tetejéről loptak használati tárgyakat.
A Békéscsabai Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy férfi 2014. április 21-én, mert az előző hetekben ismeretlen tettesek bemásztak az ingatlanja területére, ahol a háza nyitott padlásáról egy porszívót, két felszerelt horgászbotot orsókkal, valamint a melléképület tetejéről egy alumínium zártszelvényt loptak el. A kapitányság lopás vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást, melynek során a rendőrök megállapították, hogy a kérdéses időszakban a sértett háza mellett vízelvezető csatornát takarítottak munkások. Azt is megtudták, hogy az egyik közeli kocsmában ugyanezek a személyek árultak horgászbotokat és egy porszívót. A három férfi az elszámoltatása során beismerő vallomást tett. G. Ferenc 39 éves, K. Gergő 20 éves és B. Imre 55 éves békéscsabai gyanúsítottak a kihallgatásuk során elmondták, hogy közülük ketten egy fáról másztak a telekre, amíg a harmadik társuk figyelt az utcán. Ők vitték el az értékeket, amelyeket megpróbáltak eladni. A rendőrök a zártszelvényt egy szomszédnál, a horgászbotokat az egyik gyanúsítottól, a porszívót pedig egy másik személytől foglalták le, amelyeket néhány nap múlva visszaadták a sértettnek.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a három gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetése miatt folytatott nyomozást 2014. augusztus 7-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségnek.