Pozitív kábítószerteszt a járművezetőnél

2020. 08. 11., k - 11:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai rendőrök egy 51 éves helyi lakost ellenőriztek, akit a nyomozók kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök 2020. augusztus 10-én 23 óra 35 perckor Tatán, a Kakas utcában megállítottak egy személygépkocsit. A rendőrök látták, hogy a jármű ablakán egy ismeretlen tárgyat kidobnak. A gépkocsit egy 51 éves férfi vezette, akivel szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja. A rendőrök a gépkocsiból kidobott tárgyat is megtalálták, ami egy fecskendő volt. A tatai lakost előállították, a vele szemben alkalmazott kábítószerteszt kimutatta a tiltott szer használatát. Ellene kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás, a nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a férfi vezetői engedélyét elvették. A rendőrség még vizsgálja, hogy az eset során a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.