Rablás a mobiltelefon üzletben

2013. 06. 20., cs - 10:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Súlyosan bántalmazták az alkalmazottat, megkötözték, majd több tíz millió forint értékkel elmenekültek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. június 19-én 11 óra 50 perc körüli időben egy Budapest VI., Andrássy úton található mobiltelefon üzletben ismeretlen tettesek bántalmazták a bolt alkalmazottját, majd az üzlet hátsó helyiségében összekötözték. Ezt követően eltulajdonítottak körülbelül 25 darab Vertu márkajelzésű mobiltelefont több tíz millió forint értékben, majd elmenekültek a helyszínről. A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

Az üzlet biztonsági kamerája a támadókról felvételt készített.

Egyikük 25-30 év közötti, 185-190 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. Haja vöröses színű. A bűncselekmény elkövetésekor lazac színű hosszú ujjú inget, fekete színű szövetnadrágot, nyakában vékonyra hajtott, világos kendőt viselt, jobb füle alatt egy nagyméretű, négyzet alakú sebtapasz volt.

Társa 25-30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor világoskék színű pólót, szürke színű Adidas melegítőalsót, fekete felirattal ellátott fehér színű baseball sapkát viselt. A hátán egy fekete színű hátizsákot hordott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a képeken látható támadókat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5263 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.