Rablás az utcán, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt

2020. 08. 22., szo - 10:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették azt a berekböszörményi férfit, aki kitépte egy idős nő kezéből a táskát. Vele szemben rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint 2020. augusztus 21-én 12 óra 30 perc körül Debrecenben a Petőfi téri aluljáróban egy arra járó idős asszony karjáról megpróbálta letépni táskáját támadója. A 81 éves sértett azonban nem engedte el, közben elesett. A férfinak ekkor sikerült kirántani a nő szorításából a szatyrot, amivel elmenekült. A támadó a közelben átkutatta zsákmányát, de nem találta meg a pénztárcát, majd mindent hátrahagyva elfutott. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatot gyűjtöttek, így azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. augusztus 22-én 5 óra körül fogtak el.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a 27 éves berekböszörményi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. A hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.