Rablás Berhidán – videóval frissítve

2020. 05. 08., p - 13:45
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül előállították a rablás gyanúsítottjait, akik közül az egyik férfi egy ágyneműtartóban bújt el a hatóság elől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre 2020. május 6-án 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Berhidán két férfi egy ismerősüktől elvette a telefonját és a kerékpárját. A helyszínre érkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy hazafelé tartott a városban, amikor találkozott egy 23 éves ismerősével. A férfi cigarettát kért tőle, de mivel nem kapott, ezért szóváltást követően megütötte őt, majd a nála tartott késsel meg is félemlítette. Ezt követően együtt továbbmentek, majd a másik elkövető házánál megálltak. A sértett beszélgetett az ott lakóval, és megmutatta neki a telefonját is. A készüléket azonban a 29 éves férfi nem a tulajdonosának adta vissza, hanem a 23 éves férfinak nyújtotta át, aki ezúttal is többször megütötte a sértettet, és a telefonján kívül a biciklijét is elvette.

A rendőrök a bejelentést követő egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket. A 29 éves férfit az otthonában fogták el, a másik személyt pedig egy használaton kívüli épületben, egy ágyneműtartóban elbújva találták meg. Előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták őket. Mindkettejük ellen rablás bűntett, míg a 23 éves gyanúsított ellen garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is folyik eljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.