Rablás Budakeszin
A budakeszi rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves helyi férfit.
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Sándor 40 éves budakeszi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. április 10-én 23 óra körüli időben egy budakeszi parkban - előzetes szóváltást követően - tettleg bántalmazta a sértettet, akitől ezt követően elvette a kabátját és az övtáskáját, majd távozott a helyszínről. A bántalmazott férfi – az előzetes orvosi vizsgálatok alapján – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A beszerzett információk alapján a budakeszi járőrök azonosították a rablást elkövető Sz. Sándort, akit 2016. április 11-én a délelőtti órákban lakásán elfogtak és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállítottak. A 40 éves budakeszi férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatásának elrendelését.
A gyanúsított ellen a további büntetőeljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.