Rablás, de csak viccből

2024. 01. 11., cs - 10:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy háromfős társaságot, amely a gyanú szerint késsel akart kirabolni két szépségszalont Ferencvárosban.

Az adatok szerint 2024. január 4-én egy maszkot viselő 16 éves fiatal késsel a kezében bement egy IX. kerületi fodrászatba, és a pénzük átadására szólította fel az ott tartózkodókat. Senki nem vette őt komolyan, így üres kézzel távozott. Amíg ő az üzletben volt, addig két társa, egy másik 16 éves, valamint egy 19 éves férfi az utcán figyelt.

A háromfős társaság aznap hasonló módszerrel akart pénzhez jutni a kerületben egy másik szépségszalonban is, de a fiatal támadó felszólításának ott sem engedelmeskedtek, így az elkövetők zsákmány nélkül maradtak. Az adatgyűjtés eredményeként a banda hamar a IX. kerületi nyomozók látókörébe került, akiket egy ferencvárosi élelmiszerüzletben történt lopással is összefüggésbe hoztak. Az eset szintén január 4-én és a IX. kerületben történt, abból a boltból energiaitalokat vittek el.  

A cselekmények gyanúsítottjait a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói másnap, január 5-én a VIII. kerületben fogták el a kerületi rendőrökkel közösen. Kábítószergyorstesztet alkalmaztak velük szemben, amelynek eredménye a THC tekintetében pozitív volt.

A ferencvárosi rendőrök mindhármójukat előállították, majd rablás bűntett, rablás bűntett kísérlete, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, amely során a szalonokban késsel fenyegetőző fiatal vallomásában azt mondta, hogy csak viccnek szánták a símaszkos rablást.

A nyomozók a két fiatalkorú és a felnőtt elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a hídon

Két bajai rendőr és mentős húzták vissza a hídra az öngyilkossággal fenyegetőző férfit.

 

Eltűnt Schofhauzer Ilona

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az 56 éves hölgy megtalálása érdekében.

 

Kabátja alá rejtette

Két üveg whiskeyt és két doboz energiaitalt akart ellopni egy fiú Kazincbarcikán, egy szabadnapos rendőr fogta el.

 

Közlekedési balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.