Rablás és más bűncselekmények miatt őrizetben

2022. 04. 01., p - 06:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a 28 éves bujáki férfit, aki erőszakkal vette el ismerőse pénzét és bántalmazta édesanyját.

A Pásztói Rendőrkapitányság rablás, magánlaksértés és többrendbeli súlyos testi sértés kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 28 éves bujáki lakos ellen.

A férfi 2022. március 30-án az esti órákban Bujákon egy italboltban szólította meg az ismerősét, akivel ezt követően együtt indultak el lakásukra. Az utcán a gyanúsított a sértettől 10.000 forintot követelt. A pénz átadását megtagadta a sértett, akit ekkor a férfi több alkalommal megütött, majd a zsebéből a pénztárcáját, és az abban lévő 3.000 forintját kivette.

A férfi megalapozottan gyanúsíható továbbá azzal is, hogy 2022. március 23-án az éjszakai órákban édesanyja családi háza melléképületének ajtajáról a lakatot leverte és a helyiségbe engedély nélkül bement, majd a délutáni órákban a lakásán édesanyját hangos szóváltást követően arcán megütötte.

A rendőrök a férfit 2022. március 31-én elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság tagjai a 28 éves bujáki lakost őrizetbe vették és előterjesztést tesznek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.