Rablás Gyulakesziben

2018. 03. 13., k - 13:01
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt és fiát.

Az eljárás adatai szerint egy gyulakeszi lakos 2018. március 12-én megkereste a település körzeti megbízottját, hogy egy szóváltást követően ismerőse, egy 50 éves nő nekitámadt, és elkezdte ütni őt. A helyzetet kihasználva a nő 16 éves fia pedig kicsavarta a sértett kezében lévő közel hetvenezer forintot, majd elmenekültek a helyszínről.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő egy órán belül Badacsonytördemic belterületén igazoltatták a személygépkocsival közlekedő, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 50 éves badacsonytördemici nőt és 16 éves fiát. Az intézkedés során a járőrök a nő táskájában megtalálták az eltulajdonított készpénz nagy részét, melyet jogos tulajdonosának visszaadtak.

A két gyanúsítottat a járőrök előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket. Anya és fia ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a nyomozóhatóság.

rablás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.