Rablás kísérlete Cibakházán

2018. 05. 13., v - 13:19
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy cibakházi dohányboltot próbált meg kirabolni egy helyi férfi. A rendőrök – állampolgári segítséggel - perceken belül elfogták.

Egy arcát kapucnival takaró férfi ment be egy cibakházi dohányboltba 2018. május 13-án 11 óra körüli időben, ahol a pulóvere zsebébe rejtett kezét az eladóra szegezve a bevételt követelte. Az alkalmazott nem teljesítette kérését, erre az ismeretlen azzal fenyegette, hogy lelövi, de ez sem vezetett eredményre, így zsákmány nélkül távozott. Két járókelő – észlelve az eladó segélykiáltását - az üzletből kilépő menekülőt a járőrök kiérkezéséig visszatartotta, akit így a rendőrök néhány percen belül elfogtak és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra előállítottak. A járőrök a ruházat- illetve a helyszín környezetének átvizsgálása során fegyvert vagy annak látszó tárgyat nem találtak, a 36 éves férfi a felsőruházatába rejtett kezével csak imitálta az eszközt. A nyomozók rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.