Rablás miatt előzetes letartóztatásban
A gyanú szerint a két férfi erőszakkal vette el a sértett telefonját Egerben.
Mint arról korábban beszámoltunk, O. Gergő, 20 éves sátai és T. László, 21 éves tófalui lakosok megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2016. február 4-én délelőtt Egerben, a Homok utcában bántalmaztak egy mezőkeresztesi fiatalt, akitől a mobiltelefonját és annak töltőjét is elvették, majd elmenekültek a helyszínről.
A rendőrök a bejelentés napján elfogták a két férfit, akiket őrizetbe vettek és rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták őket.
Az eltulajdonított készüléket és a telefon töltőjét 2016. február 5-én a nyomozók visszaadták a sértett részére.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának indítványozására 2016. február 7-én az Egri Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.