Rablás miatt került előzetes letartóztatásba
A 21 éves férfi társait még keresik a dabasi rendőrök.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 21 éves férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves D. Levente és három – ez idáig ismeretlen - társa 2015. szeptember 6-án 2 óra 30 perc körüli időben egy Bugyi területén megtartott fesztiválon, a téren elhelyezett mellékhelyiségből minden előzmény nélkül kirángatta a sértettet, a földre lökték és több alkalommal megütötték, megrúgták. A bántalmazást követően a támadók a sértett nadrágzsebéből egy mobiltelefont és készpénzt tulajdonítottak el.
A sértett a bántalmazás következtében – az orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett, azonban a beszerzett adatok szerint a gyanúsított és társai egy faággal bántalmazták a férfit, így akár súlyosabb sérülés is bekövetkezhetett volna.
A dabasi rendőrök a feljelentést követően megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkihallgatást. A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiak egyikét. D. Leventét a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2015. december 21-én 13 óra körüli időben Bugyi területén - egy lakásban - elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nála tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták a sértettől eltulajdonított mobiltelefont.
A Dabasi Járásbíróság 2015. december 23-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.