Rablás miatt került előzetes letartóztatásba
Késsel és sokkolóval rabolt fiataloktól a 19 éves gyanúsított.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Márk 19 éves gödöllői lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2016. szeptember elején ment oda Gödöllőn két fiatalhoz, akik egy padon ültek és cigarettáztak. B. Márk cigit kért és kapott a sértettektől. Azt elszívta, majd újabb szálat kért, de a sértettek nem akartak adni neki, ezért bántalmazással fenyegette meg őket, amelynek a hatására eleget tettek a kérésnek.
A gyanúsított 2016. szeptember 23-án a kora délutáni órákban - a kezében egy pillangókéssel - ment oda egy gödöllői parkban három fiatalhoz és pénzt követelt tőlük. Elvette az egyik fiú tárcáját, kivette belőle a pénzt, majd az üres tárcát visszaadta. Ettől a sértett barátai is megijedtek és átadták a gyanúsítottnak a náluk lévő pénzt, illetve cigarettát.
Egy héttel később B. Márk a Gödöllői Vasútállomás közelében öt fiatalhoz ment oda. Egyikük combjához egy sokkolót tartott és közben pénzt követelt. A fiúk megijedtek a gyanúsított fenyegető fellépésétől és attól, hogy a sokklót használni fogja, ezért a náluk lévő pénzt odaadták.
A gödöllői rendőrök az eljárás során beszerzett adatok eredményeként azonosították és 2016. október 5-én 10 óra 45 perckor a lakásán elfogták a 19 éves férfit. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Az illetékes bíróság 2016. október 7-én elrendelte az előzetes letartóztatását.