Rablás miatt került előzetes letartóztatásba
A 26 éves kerepesi férfi a sértett telefonját vette el.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. János 26 éves kerepesi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. március 25-én hajnalban egy kerepesi utcán ment oda a sértetthez, akit bántalmazással fenyegetett és a nála lévő telefont követelte. Mivel a fiú megijedt, átadta a 26 éves férfinak a készüléket, amit az a sértett többszöri kérésére sem adott vissza.
A feljelentést követően a gödöllői nyomozók a tanúkihallgatás és az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
K. Jánost a rendőrök 2017. március 25-én 16 órakor – kerepesi otthonában – elfogták, előállították, majd kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
A férfi lakásában megtalálták és lefoglalták a sértettől elvett telefont.
Az illetékes bíróság 2017. március 27-én elrendelte K. János előzetes letartóztatását.