Rablás miatt nyomoznak a miskolci rendőrök

2025. 09. 19., p - 11:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy helyi férfival szemben.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított szeptember 16-án, italozás közben csak látásból ismert vendéglátójától pénzt kért kölcsön. A sértett az egyik szobában található ágyneműtartóból elővette a megtakarított, mintegy 800 000 forint készpénzét, ekkor a férfi a házigazdát a földre lökte, majd a pénzt magához vette. A támadó ezután a sértett csuklójáról az óráját levette, illetve a másik helyiségben lévő asztalról egy mobiltelefont is eltulajdonított, majd a helyszínről elmenekült.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a vármegyei rendőrfőkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak közreműködésével rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a férfit, akit a rendőrség őrizetbe vett, és előterjesztést tett letartóztatására is.


Kapcsolódó oldalak