Rablás miatt őrizetben

2018. 07. 16., h - 13:08
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogtak egy 35 éves zalaegerszegi férfit, aki megfenyegette, majd elvette alkalmi ismerőse pénztárcáját.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Győrben 2018. július 15-én éjjel elvették egy férfi pénztárcáját. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy az este folyamán összetalálkozott egy emberrel, beszélgettek, aztán minden előzmény nélkül a férfi  egyszer csak fellökte őt, megfenyegette és a pénzét követelte. A sértett a fenyegetések hatására odaadta a tárcáját, mire az elkövető elfutott. A rendőrök a megadott személyleírás alapján rövid idő alatt beazonosították és a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves zalaegerszegi lakost, akinek ruházatában megtalálták az elrabolt pénztárcát.

A férfit a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 


1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.