Rablás miatt őrizetben
A dabasi rendőrök öt nőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint Bugyi külterületén kiraboltak egy 71 éves férfit.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Mária 26 éves dabasi lakos és társai ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 26-án 14 óra körüli időben a 71 éves sértett autójába Felsőbabád külterületén beszállt egy 28 éves nő. Az idős férfi és a nő autóval Bugyi külterületére mentek, ahol a jármű körül megjelent L. Mária és négy társa. A gyanúsítottak hangosan kiabálni kezdtek a sértettel, aki ettől megijedt, kiszállt az autóból és futni kezdett. A férfi a menekülés közben elesett, ezt kihasználva az öt nő körbe állta, szidalmazta, majd többször megrúgta és a szatyrából készpénzt tulajdonított el. A gyanúsítottak ezt követően elhagyták a helyszínt.
A beszerzett adatok eredményeként a dabasi rendőrök- a bejelentést követő rövid időn belül- elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Máriát, Ó. Jolán 31 éves és L. Katalin 31 éves budapesti, L. Enikő 30 éves gyáli, valamint L. Hermina 23 éves dabasi lakosokat. A rendőrök az öt nőt előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.
L. Mária és társai ellen a további eljárást- őrizetbe vételük mellett- a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.