Rablás miatt őrizetben

2024. 01. 10., sze - 10:56
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szombathelyi rendőrök nyomozása eredményeként a TEK műveleti egységei fogták el azt a férfit, aki társával többrendbeli rablást követett el a megalapozott gyanú szerint.

A szombathelyi rendőrök folytattak széles körű nyomozást ismeretlen elkövetőkkel szemben két, Sé területén elkövetett rablás miatt, amelynek eredményeként a napokban elfogták azt a 31 éves és 25 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók a rablások, valamint további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével – számolt be sajtótájékoztatón Fekete Géza r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság mb. bűnügyi főkapitány-helyettese és Kárász Ferenc r. őrnagy, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Bűnüldözési Alosztályának mb. vezetője 2024. január 10-én.

A 25 éves feltételezett elkövetőt 2024. január 7-én késő délután a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei az M86-os autóúton fogták el. Míg társát a korábban kiadott elfogatóparancs alapján január 8-án, az éjszakai órákban a Készenléti Rendőrség Szombathelyi Bevetési Osztályának járőrei és helyi rendőrök vonták intézkedés alá Szombathelyen.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és egyéb nyomozási cselekmények során került a nyomozók látókörébe az a két férfi, akik Sében egy sértett sérelmére két alkalommal követtek el rablást. Első alkalommal a nyitott teraszajtón keresztül, majd másodszor pedig a bejárati ajtó melletti üveg betörésével jutottak be abba a házba, ahol az otthon tartózkodó lakót megkötözték, különböző eszközökkel és testi erővel bántalmazták. A nő a fenyegetés és fizikai bántalmazás hatására átadta az otthon tárolt értékeit. Továbbá adatok merültek fel arra, hogy a két elkövető további vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Szombathelyen és környékén az elmúlt időszakban. A helyszínekre minden esetben kerékpárral érkeztek.

A szombathelyi nyomozók kétrendbeli rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket, őrizetbe vételüket követően pedig kezdeményezték letartóztatásukat az ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy igazoltatás – három bűncselekmény

A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a jánossomorjai férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer fogyasztását követően, bódult állapotban és eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét.

 

Újabb csalók rendőrkézen

A vármegyei nyomozók azonosítottak hat elkövetőt, akik több millió forintot csaltak ki egy családtól.

 

Viccnek szánta

Egy nap alatt azonosították a nagykátai rendőrök a fenyegetőző 13 éves fiút.

 

Életet mentettek a készenléti rendőrök

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Nagykanizsai Osztályának munkatársai találták meg, azt a 39 éves férfit, aki öngyilkossági szándékkal fagyállót ivott.

 

Rabló a piaci tömegben

Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten: leszakította róla a táskáját és ellökte, majd zsákmányával a piacra menekült. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a rablót és társait egy órán belül elfogták.