Rablás, testi sértés, garázdaság miatt folytatott nyomozást zártak le a rendőrök
Egy salgótarjáni férfi erőszakkal vette el ismerőse kerékpárját és ok nélkül bántalmazott egy másik férfit.

Rablás, súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy 42 éves helyi lakos ellen.
B. Richárd 2019. október 10-én 22 óra körül Salgótarján belvárosában, egy parkból férfi ismerősének kerékpárjával el akart hajtani. A sértett elé állt, amikor a gyanúsított őt többször arcán ököllel megütötte. A sértett felajánlotta, hogy készpénzt ad át cserébe, de ne vigye el a kerékpárt, ekkor a férfi a pénzt elvette, majd a sértettet újra többször megütötte, majd a helyszínről elhajtott. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.
A férfi ugyanezen a napon, a reggeli órákban a megyeszékhelyen egy buszmegállóban minden ok nélkül megütött egy férfit. A sértett a bántalmazás miatt könnyebben sérült meg. A rendőrök B. Richárdot elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A gyanúsított ellen – letartóztatása mellett – folytatott nyomozást a nyomozó hatóság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.