Rablás Tiszaburán

2024. 05. 06., h - 13:24
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

Két helyi fiatal hazafelé gyalogolt május 4-én este, Tiszaburán. Megszólította őket egy másik fiatal, aki barátkozó szándékot mutatva öngyújtót kért. Miután ezt megkapta, szintén barátságos hangnemben kért 50 forintot is, amit szintén megkapott. Ekkor azonban változott a hangnem és mindkét fiút arra szólította fel, hogy az összes pénzüket adják át. Mivel ennek először nem tettek eleget, fenyegetőleg lépett fel, és azt mondta, hogy nagyon meg fogja őket verni. A fiatalok megijedtek, és a fenyegetés hatására átadták a náluk lévő 400 és 1500 forintot, majd ahogy lehetőségük akadt, bejelentést tettek a rendőrségen.

A karcagi rendőrök adatgyűjtést követően, rövid időn belül elfogták a 19 éves helyi tettest, akit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kétrendbeli rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

 

Eltűnt Balogh Dániel Dominik

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves fiú megtalálása érdekében.

 

Az új úton is 90 a megengedett!

A közelmúltban átadott, Tolnát és Bács-Kiskun vármegyét összekötő Tomori Pál híd közelében visszatérően ellenőrizzük a közlekedők sebességét.

 

Álmából riadt fel a rablóra

A rendőrök másfél órán belül elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki betört egy komlói lakásba, majd az ott lévő sértettet is bántalmazta.

 

Kapós volt a csali

Az idei évben is Magyarország egyik legnépszerűbb halastaván, a Maconkai-víztározón rendezte meg nagy érdeklődésre számot tartó horgászversenyét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.