Rablók előzetesben

2015. 04. 30., cs - 14:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a fiatalkorú fiút és gyermekkorú társát, akik egy idős férfit raboltak ki domaházi lakásában.

Amint arról korábban már hírt adtunk az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két fiatal ellen.

A nyomozás elsődleges adatai szerint 2015. április 27-én 21 óra körüli időben egy 67 éves domaházi férfi arra figyelt fel, hogy házának bejárata előtt ismeretlen személyek beszélnek. A házigazda a bejárati ajtót kinyitotta és kérdőre vonta az ott tartózkodó két fiatal fiút. A rövid párbeszéd során vita alakult ki és ekkor az egyik idegen egy nála lévő késsel megszúrta az idős férfit, majd a lakásba belépve pénzt követeltek tőle.

A sértett – aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett - ekkor az egyik szomszédjához menekült át, ahonnan értesítették a rendőrséget.

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását, amelynek eredményeképpen megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves és egy akkor még 14 éves korúnak tudott helyi fiú gyanúsítható.

A rendőrök a bűncselekmény bejelentésétől számított egy órán belül elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították a rablópáros 15 éves tagját, akinél megtalálták a sértett bankkártyáját, míg társát – akiről megállapították, hogy 12 éves – másnap, 2015. április 28-a éjjelén állították elő.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette, akiket ügyészi indítványra a Miskolci Járásbíróság 2015. április 30-án előzetes letartóztatásba helyezett.


Kapcsolódó oldalak