Rabolt, lopott és garázdálkodott

2024. 02. 26., h - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak azzal a 20 éves kecskeméti férfival szemben, aki bűncselekmények széles palettáját követte el pár nap leforgása alatt.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy kecskeméti férfi észrevette 2023. október 29-én, hogy egy ismeretlen az egyik kerékpár zárját babrálja a közeli tárolóban. A gyanús alak percek alatt szétfeszegette a zárszerkezetet, felpattant a biciklire, és elkerekezett a helyszínről. Ám a szemfüles szemtanú nem hagyta annyiban a dolgot: követni kezdte kocsival a tolvajt, és közben a hatóságot is értesítette.

A kecskeméti járőrök sem tétováztak, rögvest a nyomukba eredtek, a csapatmunka pedig eredményesnek bizonyult: az egyenruhások elfogták a két keréken menekülő férfit. A tolvaj először azt hazudta a rendőröknek, hogy az ő tulajdona az egyébként rózsaszín, női vázas kerékpár, de korábbról már jól ismerték, és nem dőltek be neki. Előállították és kihallgatták a tolvajt, aki ekkor már beismerte a bűncselekmény elkövetését. A 20 éves helybélit őrizetbe vették, és hamar kiderült, hogy több van a rovásán.

A lopás előtti órákban kiszórta az egyik közterületi kuka tartalmát, majd elhajította a fémládát. A garázda azon dühödött be, hogy hiába kért pénzt az egyik járókelőtől, az nem segített neki. Pár nappal korábban pedig az egyik hotel előtti szemeteszsákot szaggatta szét, a kidobott dolgokat pedig szétszórta az utcán. Aznap egy 19 éves fiút is megfenyegetett a városközpontban, hogy ha nem ad neki pénzt, akkor leszúrja. A kamasz nem tett eleget a követelésnek, így ez alkalommal sem jutott pénzhez a férfi, de a lopás és a garázdaság mellett a rablás is felkerült a számlájára. A fiatal bűnelkövetőt kihallgatták a bűncselekmények miatt. Ügyében a nyomozást a napokban lezárták, és vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.