Raboltak - egy nap alatt elfogták őket (fotókkal, videóval)

2014. 12. 13., szo - 10:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiraboltak és megvertek két idős embert Keszthelyen, három férfit fogtak el a zalai rendőrök.

A gyanú szerint 2014. december 7-én 17 órakor két 21 éves és egy 44 éves férfi vert meg és rabolt ki két idős embert Keszthelyen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak átmásztak a kerítésen, majd bementek a házba, ahol a 73 éves férfit és a 65 éves nőt lelökték a földre, majd a hátukra térdelve pénzt követeltek tőlük. Miután az idős emberek nem mondták meg, hogy hol van a pénz, a két férfi többször megütötte a nénit és a bácsit is; ezután a gyanúsítottak az idős asszony pénztárcájából kivettek kétezer forintot és a lakást felforgatva megtalálták egy borítékban az idős férfi megtakarított pénzét, majd elmenekültek a helyszínről. Mindeközben harmadik társuk az utcán figyelt. A sértettek elmondása szerint mindkét támadó álarcot és kesztyűt viselt.

A 73 éves férfit és a 65 éves nőt a mentők a keszthelyi kórházba vitték, mindketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A keszthelyi rendőrök egy nap alatt beazonosították a feltételezett elkövetőket, közülük a két 21 éves férfit még aznap elfogták, és őrizetbe vették; harmadik társukat pedig 2014. december 8-án a Somogy megyei Iharosberényben találták meg a nyomozók, őt is őrizetbe vették.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vételük mellett indított eljárást a 21 éves H. Dávid Ferenc keszthelyi, a 21 éves O. Zsolt balatonszentgyörgyi és a 44 éves iharosberényi férfi ellen. Mindhárom gyanúsítottat a Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. december 10-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 

 


Kapcsolódó oldalak