Rács mögött
Több lakásba tört be a 31 éves budapesti férfi.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Attila 31 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. június 10-én 23 óra és 2016. június 11-én 4 óra 35 perc közötti időben egy kistarcsai családi ház fürdőszobájának ablakát leakasztotta és bemászott az ingatlanba, azonban onnan végül semmit nem tulajdonított el.
Innen a szomszédos telekre mászott át, ahol szintén az ablakon keresztül jutott be a házba és onnan műszaki cikkeket, valamint személyes iratokat lopott el.
A 31 éves férfi ezután egy harmadik házba is megpróbált bejutni. Leszedte a szúnyoghálót az egyik ablakról, de az épületbe végül nem ment be.
A gödöllői nyomozók a helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit 2016. június 12-én hajnalban elfogtak, előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett- gyanúsítottként hallgatták ki.
Az illetékes bíróság 2016. június 14-én elrendelte az előzetes letartóztatását.