Rács mögött a bántalmazó

2015. 12. 12., szo - 21:20
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi fiatal életveszélyes sérülést okozott.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015.december 12-én 9 óra körüli időben egy fiatal helyi férfi a hevesi Dankó István utcában több ott dolgozó személyt előzmények nélkül szidalmazott, majd az út széléről magához vett kődarabokat feléjük dobta.

Negyed órával később ugyanaz a férfi megjelent a korábban megdobált személyek otthona előtt és egy kéziszerszámmal a kerítést megrongálta. Majd azt az ott lakó férfi felé dobta, aki ennek következtében orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett.

A rendőrök előállították a 18 éves D. Gergőt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellene - őrizetbe vétele mellett - garázdaság vétség és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárását és egyben kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.