Rács mögött a kányási fegyveres rabló

2023. 03. 20., h - 09:40
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy órán belül beazonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy fegyverrel vagy annak utánzatával akart kirabolni egy idős nőt Kányáson.

A rendőrségre 2023. március 16-án este 8 óra 39 perckor érkezett bejelentés, miszerint Mátraverebély-Kányás településen élő idős nő lakásába egy maszkot viselő férfi betört és a kezében fegyverrel vagy annak utánzatával a sértettől pénzt követelt.

A bejelentés adatai alapján a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai azonnal a helyszínre vonultak, ahol megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként pár órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves helyi férfit.

A nyomozás adatai alapján a férfi március 16-án az esti órákban megjelent az idős asszony házánál, majd a hátsó ajtó biztonsági láncát a nála lévő fogóval levágta és az épületbe bement. A sértett a lánc levágásával járó zajra felriadt és a hátsó veranda ajtaja felé indult, ahol szembe találta magát a terhelttel. A fekete ruhába öltözött és maszkot viselő férfi a bottal közlekedő, idős asszonyra fogott egy fegyvert, vagy annak utánzatát és pénzt követelt tőle. Erre a szépkorú közölte, hogy nem tud neki adni. Ekkor a nő a fegyvernek vagy annak utánzatának csövét megfogta, ami ennek következtében letört. Az idős asszony ekkor segítségért kiabált, amire a férfi megijedt és elszaladt.

A rendőr-főkapitányság munkatársai és a bátonyterenyei rendőrök négy órán belül beazonosították és a lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves kányási lakost, akit fegyveresen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgattak. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A terheltnél megtartott kutatás alkalmával a rendőrök a lánc levágásához használt csípőfogót, valamint az arc eltakarásához viselt maszkot megtalálták és lefoglalták. A hatóság tagjai a 29 éves helyi lakos által a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert, vagy annak utánzatát, amelynek műanyag alkatrésze hiányos volt szintén lefoglalták. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.