Rács mögött az erzsébetvárosi emberölés feltételezett elkövetője

2024. 01. 30., k - 11:33
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki D. Gábort, aki a gyanú szerint egy férfi halálát okozta egy utcai dulakodást követően.

A nyomozás adatai szerint 2024. január 27-én 21 óra 40 perckor Budapest VII. kerületében, a Thököly úton, egy kisvendéglő előtt kialakult dulakodásban egy 34 éves budapesti férfi megütötte 66 éves vitapartnerét, aki az úttestre esett, és egy taxi elütötte. Az úttestre eső férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elkövető az eset után elmenekült.

A budapesti rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és a BRFK több egysége is megkezdte a tettes felkutatását. A nyomozati munka eredményeként az életvédelmi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 34 éves, többszörösen körözött budapesti férfit, aki ellen január 29-én elfogatóparancsot adtak ki.  

A szökésben lévő férfit még az elfogatóparancs kibocsátásának napján, este kapták el Budapest VIII. kerületében, a Blaha Lujza téri villamosmegállóban a józsefvárosi járőrök. Elfogását követően előállították, és a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi kihallgatásán beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Tekintettel arra, hogy D. Gáborral szemben elzárás volt érvényben, ezért a kihallgatását követően büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte korábban kiszabott büntetésének letöltését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.