Rács mögött az uzsora-bűncselekmény gyanúsítottja
A hevesi férfit tetten érték a rendőrök. Videó az elfogásról!
A Hevesi Rendőrkapitányság eljárást indított egy helyi férfi ellen, aki a gyanú szerint 2011 augusztusában egy kisebb kölcsönt ajánlott fel egy idős asszonynak.
A nő a megállapodás szerint a következő hónapban visszafizette hitelezőjének az igen magas kamattal emelt összeget, azonban az minden hónapban újabb összegeket követelt és kapott.
A sértett az évek alatt az eredeti összeg 340-szeresét fizette vissza a férfinak, majd az egyik hozzátartozója 2014 szeptemberében feljelentést tett a rendőrségen.
Az újabb pénzösszeg átvétele közben a Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Agria Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2014. október 6-án, Heves belterületén elfogták M. Lászlót.
A férfi elfogásakor jelentős mennyiségű készpénzt, majd az otthonában tartott házkutatáskor két nagy értékű gépjárművet foglaltak le a nyomozók.
A 43 éves helyi férfi ellen uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság és egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.