Rajtakapták a besurranót
Egy 22 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.
A rendőrség ügyeletére 2017. április 10-én 2 óra 30 perckor tettek bejelentést, miszerint egy férfi betört egy mohorai lakóházba, de a kutatás zajára felébredtek a lakók.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2017. április 10-én a bejelentés előtti időben egy mohorai ingatlan zárt ajtaját befeszítette, majd a lakásba bement és ott kutatást végzett. Cselekménye közben a sértett megzavarta a férfit, aki a helyszínről elmenekült.
A férfi ezt követően nem sokkal - a nyitott ajtón keresztül - egy másik mohorai ingatlanba ment be, ahol kutatást végzett, majd az egyik szekrényből ellopott egy pénztárcát, az abban elhelyezett készpénzzel és okiratokkal együtt.
A rendőrök a beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Attilát rövid időn belül beazonosították, elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és egy rendbeli lopás vétség, valamint egy rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.