Rajtaütés

2023. 09. 26., k - 11:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök Budapest több kerületében három feltételezett kábítószer-kereskedőre, két családtagjukra és egy drogfutárra csaptak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai a Bűnügyi Főosztály munkatársaival együttműködve 2023. szeptember 20-án délután rajtaütöttek több fővárosi feltételezett drogdíleren.

A gyanú szerint B. Károlyné budapesti lakos rendszeresen, nagy mennyiségben vásárolt kábítószert F. Páltól abból a célból, hogy azt továbbértékesítse. Az asszony eleinte maga ment el beszerezni a drogot a férfihoz, később azonban B. Istvánt bízta meg ezzel. Az üzlet akkor sem állt meg, amikor a 64 éves asszony nem volt otthon, mert fia, B. Zsolt szolgálta ki a vevőket, így a másik két díler mellett a rendőrök B. Istvánt és B. Zsoltot is elfogták. 

A rendőrök Kőbányán állították meg autójával B. Károlynét, és elfogták. A kocsiból alufóliába csomagolt, kábítószergyanús anyag került elő, amit lefoglaltak a gépkocsival együtt.

Az 56 éves F. Pált szintén a X. kerületben, lakhelyén fogták el. Az ott megtartott kutatás során kábítószer porciózásához használt mérleget, két, fehér porral töltött fóliatasakot, valamint több mint kétezer eurót találtak. A férfitól lefoglaltak továbbá hárommillió forintot és egy luxusautót.

B. István elfogásakor is éppen kábítószert szállított megbízójához Kőbányán gyalogosan. Nála a rendőrök egy gyógyszeres dobozban bruttó 144 gramm amfetamingyanús anyagot, pénzt és két telefont találtak. 

A nyomozók kutatás céljából elmentek B. Károlyné zuglói lakásához, és a lányát éppen menekülés közben fogták el. B. Krisztina az anyja és a testvére által folytatott kábítószer-kereskedelemre utaló tárgyakat összepakolta, majd azokkal együtt igyekezett elhagyni a lakást. A menekülés nem, a kutatás azonban eredményre vezetett, mert a rendőrök a nőtől bruttó 57,97 gramm fehér port, kábítószergyanús anyaggal szennyezett mérlegeket, táskát, kanalat, nejlonzacskókat, pénzt, arany ékszereket és négy telefont foglaltak le. Ezután B. Károlyné fia, B. Zsolt lakását is átkutatták, ahol szintén találtak több mint félmillió forintot, droggyanús anyagokat, telefont és mérleget is. Ezekről B. Zsolt elmondta, hogy barátnője, Sz. Alexandra használatában vannak, így a rendőrök a nőt is elfogták. 

Az akció során lefoglalt, összesen bruttó 200 gramm kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke körülbelül 800 ezer forint. 

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság F. Pált, B. Károlynét és fiát, B. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság elrendelte mindhárom személy letartóztatását. A drogot szállító B. Istvánt és a hozzátartozókat, B. Krisztinát és Sz. Alexandrát kábítószer birtoklása bűntett gyanúja miatt hallgatták ki – ők szabadlábon védekezhetnek.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.