Rakétafenyegetés szórakoztató céllal

2023. 01. 10., k - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Videóban fenyegette rakétákkal a Parlamentet egy magyar nő. Kihallgatásán azt mondta, hogy ő csak szórakoztató felvételeket készít. A budapesti rendőrök nem vették a poént, és őrizetbe vették.

A Parlamentet fenyegette rakétatámadással a legnagyobb videómegosztó portálon 2023. január 7-én megjelent felvételen egy magyar nő. A videóra másnap figyelt fel egy férfi, és értesítette a rendőrséget. Feljelentését a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon tette meg, ahol közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt rendeltek el nyomozást. A nyomozók azonosították a felvétel feltöltőjét, akit nem találtak bejelentett lakcímén és vélt tartózkodási helyein, telefonon viszont elérték. A nő azt mondta, hogy külföldön van, a fővárosi rendőrök azonban aznap este a Nyugati pályaudvaron fogták el. A 41 éves K. Mercédeszt a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon január 8-án közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, ő csak szórakoztató jelleggel készíti a videóit. Mivel elfogásakor néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak nála, emiatt is eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.