Rákosmentén árultak kábítószert

2017. 09. 06., sze - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 16 tő indiai kendert, közel fél kilogramm marihuánát és 135 tablettát foglaltak le attól a két férfitól, akik az elmúlt hónapokban egy rákosmentei garázsból árultak kábítószert.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két 27 éves budapesti férfi az elfogásukat megelőző időszakban rendszeresen árult kábítószert Budapesten, egy XVII. kerületi telephely garázsában.

A rendőrök B. Tamást és B. Dávidot 2017. szeptember 4-én 18 órakor elfogták a rákosmentei garázsnál, ahol a házkutatáskor 16 tőből álló indiai kender ültetvényt, valamint a kábítószer termesztéséhez használt eszközöket – lámpákat, elszívót és szárítót – találtak. A nyomozók ezt követően B. Tamás zuglói lakásán is házkutatást tartottak, ahol közel fél kilogramm marihuánát, 135 kábítószergyanús tablettát és azok csomagolásához használt eszközöket foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a két férfit – előállításukat követően – kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök B. Dávidot és társát őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.