Raktárépületből loptak
A járőrök tíz percen belül elfogták azt a két férfit, akik Kőbányán betörtek egy raktárba, és onnan fémtárgyakat loptak. Harmadik társukat még keresi a rendőrség.
Szabadidejét töltötte az a budapesti rendőr, aki 2017. május 25-én 9 óra 55 perc körül a Budapest X., Harmat utcában észrevette, hogy egy raktár kerítésén keresztül három férfi fémtárgyakat pakol egy furgonba. Mialatt a törzszászlós a gyanús esetről bejelentést tett a rendőrségre, a teherautó elindult, amit követni kezdett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központja a történtekről értesítette a járőröző egyenruhásokat, akik a Budapest XVIII. kerület Csévéző úton a járművet a bejelentéstől számított tíz percen belül megállították.
A kocsit a járőrök átvizsgálták, és annak rakterében különböző fémtárgyakat találtak, amivel a 47 éves Sz. Ferenc és a 48 éves N. György nem tudott elszámolni.
Időközben a nyomozók kiderítették, hogy a tárgyak egy Harmat utcai cég raktárépületéből származnak, ahová ismeretlenek betörtek.
A rendőrök beazonosították a két férfi harmadik társát is, a 37 éves budapesti Jéri Ferencet, akinek a felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek, így a nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Jéri Ferencet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.A két budapesti lakost a rendőrök elfogták, és őket előállították a kőbányai rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.