Rálőtt

2018. 02. 08., cs - 08:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a 40 éves őrbottyáni lakos ellen, aki egy gáz-és riasztó fegyverrel többször rálőtt egy férfira.

A nyomozás adatai szerint egy 40 éves férfi 2017. július 18-án 20 óra 30 perc körül Őrbottyán Rákóczi út és Fő út kereszteződésénél egy gáz- és riasztó fegyverből három alkalommal szándékos lövést adott le a sértett irányába, majd gépkocsijával elmenekült a helyszínről. A lövések a sértett mellkasát és hasát találták el. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi a lövések következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható őrbottyáni férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 40 éves férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat a járási ügyészségnek megküldte.

"

"


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.