Rambó vezette a nyomozókat

2014. 12. 12., p - 09:57
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyomkövető szolgálati kutya vezette el a rendőröket a lopással gyanúsított nógrádszakáli férfi házához.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. december 11-én 15 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy nógrádszakáli hétvégi házat feltörtek, a gyanúsítottat cselekménye közben megzavarták, aki a helyszínről elmenekült. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető a hétvégi ház fészerének lakatpántját leverte, oda bement, majd sátort, ágyneműket, ruhaneműket, különböző konyhai edényeket és több lőszert készített össze, melyek egy részét a helyszínen hátrahagyta. A rendőrök az adatgyűjtés mellett az elsődleges intézkedések között nyomkövető szolgálati kutyát is alkalmaztak. A Rambó névre hallgató eb szagot fogott és a feltételezett elkövető házáig vezette a nyomozókat.

O. R. András 23 éves helyi lakost a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és lopás bűntett, továbbá visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit a szécsényi nyomozók őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak