Randevú helyett közúti jelzőtáblákat lopott

2023. 09. 14., cs - 10:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerencsére nem történt baleset az érintett útszakaszon, azonban a tolvaj férfinak felelnie kell meggondolatlanságáért.

Útellenőrök tettek feljelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon, mert 2023. szeptember 12-én ismeretlen tettes elvitte a Rákóczifalván útfelújítási munkálatok miatt kihelyezett, oldalakadályt jelző táblákat. Jogsértő magatartásával a közúti közlekedés biztonságát veszélyeztette.

A bűncselekményt kamera rögzítette, ezért a felvétel elemzését követően már biztosan tudták a nyomozók, hogy kit keressenek. Egy 60 esztendős férfit számoltattak el a bűncselekménnyel kapcsolatban, aki rögtön elismerte, hogy ő vitte el a táblákat.

A rendőrök a közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás vétség miatt hallgatták ki az elkövetőt.

A férfi elmondta, hogy éppen egy hölgyismerősével váltott üzeneteket a gépkocsijában várakozva a felújítási munkákkal érintett útszakaszon. Eközben figyelt fel az úton kihelyezett jelzőtáblákra, majd gondolt egyet, és a hét táblát eltette, hogy az éppen készülő garázsába beépítse azokat. Kutatás során a rendőrök megtalálták a táblákat, amelyeket a későbbiekben visszaadnak a sértettnek.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eredményes vadászat a vadászkürtért

A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.