Rendőrkézen a besurranó
Őrizetbe vették a salgótarjáni nyomozók azt a 21 éves helyi lakost, aki több ingatlanból lopott el értékeket.

A rendőrségre egy nő tett bejelentést 2021. március 15-én 10 óra 23 perckor, miszerint salgótarjáni lakásában egy besurranót ért tetten, aki ezt követően elmenekült.
A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül beazonosították, és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Attila helyi lakost.
A férfi a bejelentést megelőzően a sértett lakásába – távollétét kihasználva – a nyitott bejárati ajtón át bement, és a helyiségeket átkutatta, azonban a nő hazaért és cselekménye közben megzavarta őt. A tulajdonos a férfit távozásra szólította fel és a zsebéből az eltulajdonított mobiltelefont kivette, amelyet követően a terhelt a lakásból kiszaladt.
A beszerzett adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy az ezt megelőző időben több alkalommal - a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül - felment egy salgótarjáni körbe kerített családi ház nyitott padlására. A helyiségből két láncfűrészt, sövény- és szegélynyírót és egy fűkaszát tulajdonított el.
A rendőrök a férfit elfogták, a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, és kétrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették. A hatóság tagjai az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták.