Rendőrkézen a garázdák

2023. 09. 13., sze - 15:48
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szentesi lakosok verekedtek össze az utcán, az ügyben indult nyomozás lezárult.

A megalapozott gyanú szerint 2022. május 11-én egy szentesi ingatlan előtt két egymással rokon család tagjai szóváltásba keveredtek, majd a vita hevében többen is egymásnak estek. Ököllel és szeneslapáttal ütötték egymást. A rendőrök egy nőt és három férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a Szentesi Rendőrkapitányságon.

A csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, illetve két fő esetében könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljárást kollégáink lezárták, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.